A lelkem életért zugó tavában Rimek lapulnak, mint a zátonyok. Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam És szívemen el is barangolok. De csolnakom a habja elragadta, Sodorja éles zátonyok között. (A tájat erre bánat-népség lakja S én bánatom is ide költözött.) Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni S zokogva várok, hátha partot ér; Még könnyem is van nékem; ó van annyi, Hogy vezekeljek minden álmamér' - És öntöm is sűrűn, bőséggel, híven, Míg tördelődik szirteken a szívem.
1922. jún. József Attila